Home / Munka / Munkahelyi ügyek – avagy miért késik az előléptetés?

Munkahelyi ügyek – avagy miért késik az előléptetés?

munkahely
Munkahely

Az életünk jelentős részét bizony munkával töltjük. Gürizünk a jobb életkörülmények megteremtéséért, a több pénzért, a nagyobb egzisztenciáért és elismerését- így pedig érthető az elkeseredettség, ha azt látjuk, a munkahelyünkre érkező friss kollégát hamarabb léptetik elő, mint minket. Persze a tudásban és a szakmai képzettségben iszonyatos nagy különbségek lehetnek, de a mi példánk most kifejezetten azokat érinti, akik a szóban forgó előléptetett kollégával azonos szinten állnak „tudásilag”. Mielőtt konspirálni kezdenénk, érdemes kicsit magunkba nézni, mert könnyen megtörténhet, hogy a hiba a „mi készülékünkben” van.

Mostani cikkünkben összeszedtünk 3 lehetséges tényezőt, ami miatt elmaradhat az előléptetésünk – hiába az áldozatos munka, a rengeteg túlóra és a szakmai tapasztalat. Nyilván ezzel nem útmutatót kívánunk adni a „hogyan legyél a főnök kedvence” címszó alatt, csupán néhány hasznos problémás szegmenset kívánunk komolyabban a górcső alá tenni. Hibázni emberi dolog, tartja a mondás. Valóban, ott ahol nem gépek, hanem emberek dolgoznak, a hibalehetőségek száma is magasabb. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen, ahogy az imént kifejtettük, ez bizony a mi emberi jellemünk kötelező velejárója. Az viszont már őrületes hiba, ha túlzottan belemerülünk a magyarázkodásba. Sokan vélik azt, hogy a professzionalitás abban rejlik, hogyan kezeljük a káoszt.

Ha pánikolni kezdünk, esetleg a másikra ujjal mutogatva mossuk a kezeinket, bizony nem a „profi szakember” hatását keltjük, sokkal inkább a „amatőr kezdőét”. Ennél már csak a bősz magyarázkodás lehet rosszabb, azaz, amikor a lehető legrészletesebben elemezgetjük másoknak, miért is hibáztunk. Persze egy jól megfogalmazott „bocs srácok, ezt elszúrtam” típusú kijelentés alap, de amint elhangzott mondat, azonnal vessük bele magunkat a probléma megjavításába. A lehetséges korrigációs megoldások felvetése az, ami igazi hidegvérű szakemberré avanzsálja az embert.

A várva-várt előléptetést az is késlelteti, ha a saját értékeinket semmibe véve nyilatkozunk a munkáról, amit elvégeztünk, és az eredményeinkről, amiket elértünk. Ezzel nem azt kívánjuk mondani, hogy legyünk törtető dicsekvők, csupán azt, hogy kezeljük a helyén a helyzetet. Ha elértünk valamit, arra legyünk büszke, és ne a sarokban ücsörögve merengjünk az eredményeinken. Aki tisztán látja saját magát, a jövőjét is jobban meg tudja tervezni – és ez bizony még a főnököknek is feltűnik. Az a személy pedig, aki túl szerény, másokkal sem hiteti el, hogy sokat érő tudás vagy frappáns ötletek rejlenek benne.

Végül, de korántsem utolsó sorban azok a munkahelyi dolgozók sem találják meg a számításukat, akik pletykálnak. A pletykát és az úgynevezett „small talk”-ot mérföldek választják el egymástól, s amíg az előbbi romboló hatású a saját karrierista terveinkre nézve, az utóbbival kiváló kapcsolatokat is építhetünk, arról nem is beszélve, hogy a munkatársaink kellemes embernek fognak minket tartani. Ezek voltak tehát azok a munkahely-bakik, amelyek a tapasztalattal ás kellő tudással rendelkezőket is meggátolják az előrelépésben. Kerüljük el azokat, így a sikert is előre borítékolhatjuk.

About admin

Check Also

részmunkaidő

A részmunkaidő előnyei és hátrányai

Friss diplomásként azt gondoljuk – és mélyen hiszünk is benne, megingathatatlanul- a világ a lábaink ...

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás