Munka, munka és csakis a munka! Az igazság az, hogy a karrierépítés eddig soha nem látott fontossággal bír a modern korunk társadalmában, így nem csoda, ha valaki sokkal előbbre teszi a munkahelyi sikert, mint például a családalapítást. E cikk nem hivatott döntést hozni az iménti kérdésben- sokkal inkább szeretnénk fellebbenteni a fátylat azokról a téves tanácsokról, amit pályakezdőként kaphatunk, még a karrierépítés legelején. Nos, a ranglétrán való felfelé lépkedés és a magas színvonalú egzisztencia megteremtése nem egyszerű dolog, sok áldozatot követel-, de nem mindegy, milyen áron.
Sokszor hallhatjuk azt, hogy a tanulás a legfontosabb tényező a „zsíros” állás megszerzéséért folytatott harcban. Míg a kellő mennyiségű információk megszerzése valóban roppant nagy fontossággal bír, az igazsághoz az is hozzátartozik, – főleg, ha a választott munkára nagy a túljelentkezés-, hogy a tapasztalat teljes hiányában bizony nem lesz könnyű dolgunk, akármennyire is okosak és tájékozottak vagyunk az aktuális területen. A tanulás mellett tehát nagy szerepet játszik a gyakorlat is- amit, tetszik, vagy nem tetszik, sok esetben az iskolapad koptatása mellett, ingyen munkával kell, hogy megszerezzünk. A munkaerőpiac inkább preferálja az olyan jelentkezőket, akiknek jó vagy közepes jegyeik, illetve tapasztalatuk van, mint azt, akinek nulla gyakorlat és színjeles jegyek vannak a palettáján. Azoknak a személyeknek, akiknek a karrierépítés az első, gyakran tanácsolják, hogy a hétvégét és mindennemű magánéletet hátrahagyva a munkájuk legyen az első.
Persze a főnökre biztosan pozitív hatást tesz, ha azt látja, készek vagyunk túlórázni, esetleg egy-két napot is bevállalunk pluszban, viszont, jó, ha tudjuk, ezzel a hozzáállással jó úton járunk afelé, hogy totálisan kiégjünk. A kezdeti lelkesedés a hosszú, véget nem érő munkával eltompul és átadja a helyét valami sokkal kellemetlenebbnek: a frusztráltságnak. Mire a mindig elfoglalt főnök észreveszi a fáradozásainkat, könnyen megtörténhet, hogy annyira elfáradunk, hogy már képtelenek leszünk helytállni az előléptetés követelményrendszerében. Abban az esetben viszont, ha megtartjuk a helyes egyensúlyt a munka és a pihenés, illetve a szórakozás között, nem lankad a lelkesedésünk, nem fogy el idő előtt az energiánk és a motivációnk is megmarad.
Pályakezdőként valószínűleg többször fogjuk hallani azt a „jótanácsot” is, miszerint, ha a karrierépítés a legfőbb célunk, legyünk minél szerényebbek. Nos, nemes egyszerűséggel kifejezve, ez nem igaz. Azt a személyt, aki magát nem kímélve éjt nappallá téve dolgozik, és a sarokból figyeli a munkája következményeit, garantáltan senki nem fogja észrevenni. Nyilván ezzel nem arra buzdítjuk a pályakezdőket, hogy hencegjenek az elért eredményeikkel, csupán arra szeretnénk ösztönözni az ambiciózus olvasóinkat, hogy bizonyos időközönként, kifejezetten tényszerűen „vállalják fel” a kollégák előtt a munkájuk gyümölcseit.
Valószínűleg néhányszor az életünk folyamán hallhattuk azt a tanácsot is, miszerint „a munkahelyen nincs barátság”. A helyzet az, hogy bár minden esetben a professzionális énünk kell, hogy domináljon a munkánk során, ez nem jelenti azt, hogy egyes emberek ne lehetnének szimpatikusak a számunkra- és, hogy ne tölthetnénk el velük akár több időt is a munkán kívül. Az csak jót tesz a munkamorálnak, ha kellemesen érezzük magunkat, egy olyan helyen viszont, ahol pusztán csak a szakmai tényezők határozzák meg a hangulatot, az atmoszféra is rideg-hideg, komor és kreatívatlan lesz.
