Csokoládé. E szó hallatán többünk nyálelválasztása is megindul, főként a fogyókúra vészterhes napjai alatt. Bizony a csoki, az egyik legvonzóbb, bűnös nassolni-való olykor-olykor mindenkit megkísért, és az igazság az, hogy még a legacélosabb lelkű diétázók is elcsábulnak az ínycsiklandozó nyalánkság láttán. E cikk azoknak a személyeknek íródott elsősorban, akik híresen nagy csoki-imádó hírében állnak, hiszen lelebbentjük a fátylat azokról az igazságokról, ami a csokifogyasztással kapcsolatosak. Nem bánunk kesztyűs kézzel az olvasóinkkal, ugyanis nemcsak a pozitív élettani hatásokat vesszük sorra, de a csokoládé „sötét” oldalával is foglalkozunk.
Nos, a kakaóból készült finomság kétségtelenül a világ legismertebb és legnépszerűbb édessége. Elég csak egy kicsit elfogyasztani belőle, ahhoz, hogy érezhessük a kedélyünkre gyakorolt pozitív hatását – persze itt még nem áll meg a finomság jótékony egészségügyi befolyása. Azoknak például, akik rendszeresen magas vérnyomással küzdenek, napi egy kocka étcsoki segít kontrollálni a problémájukat, ami a szóban forgó édesség kakaótartalmának tudható be. Ki gondolta volna, hogy a jó közérzet mellett a csokoládé az immunrendszert is erősíti? Pedig a legújabb kutatások igazolják a nasi gyulladáscsökkentő, immunerősítő hatását – ami persze nem ad zöldkártyát a korlátlan fogyasztáshoz, főleg, ha épp fogyókúrázunk.
A kakaó, mivel gazdag a flavonoid tartalmában, a bőrünket is védi, különösen az erős UV sugarak ellen a nyári hőség napjain. Arról már sok aranyos poént hallhattunk, hogy a vizsgára készülő, idegeskedő diákok semmi máson, csak kávén és csokin élnek. A vicc mögött megdöbbentő tény áll: a jó minőségű csokoládé ugyanis javítja a memóriát. Abban az esetben tehát, ha hamarosan szellemet próbáló kihívás elé nézünk, jó ötlet lehet a felkészülés során néhány kocka csokit elszopogatnunk, hiszen ezáltal is fejlesztjük az emlékezőképességünket, sőt, produktívabbak is lehetünk. A csodás agyserkentő finomság rendszeres fogyasztásának hátulütői is vannak – és itt elsősorban most rendhagyó módon nem a pluszkilók kialakulására gondolunk.
Az étcsoki, bármennyire is nem szívesen ismerjük be, de a cukortartalma miatt bizony gyengíti a csontok minőségi állapotát. Sokak sajnos amiatt nem engedhetik meg maguknak ezt a mennyei kényeztetést, mert a csokizás után gyakorta tapasztalnak gyomorégést- különösen azok, akiknek egyébként sincs minden rendben az emésztésükkel. A csoki, bár megemeli a vércukorszintet –emiatt érezzük magunkat őrülten boldognak a bűnös falatozgatás közben-, álmosít is, sőt egyesek szerint, bár ez nem tudományosan igazolt, a gyötrő migrén kialakulásában is jócskán kiveszi a részét. Csínján hát a nassolnivaló fogyasztásával!