Home / Munka / Vállalj okosan alkalmi munkát

Vállalj okosan alkalmi munkát

Többféle alkalmi munka létezik
Többféle alkalmi munka létezik

Az idő ugye nagy kincs, mivel az eltelik akár felhasználjuk valamire, akár nem. Akik erre rájönnek már fiatalon, azok a szabadidőt megpróbálják pénzé tenni, tehát alkalmi munkákat vállalnak már diákként, leginkább a nyári szünet ideje alatt. Vannak, akik külföldön és vannak, akik itthon találnak lehetőséget az alakalmi munkákra. Az alkalmi munka mára már nagyon összeforrt a diákmunkával, hiszen ez nem biztosít stabil jövedelmet. Figyelnünk kell azonban arra is, hogy jogi szempontból, az ezekre vonatkozó törvények területein ne kövessünk el szabálysértést. Az alkalmi munka az egyszerűsített foglakozások közé tartozik, a mezőgazdasági és a turisztikai idénymunka mellett. A mezőgazdasági és turisztikai idénymunka, tulajdonképpen a két fél közötti határozott időre szóló munkaviszonyt jelenti, ami nem haladja meg a (Magyarországi törvények szerint) a 120 naptári napot. Az alkalmi munkák esetén ez annyiban változik, hogy egyhuzamban legfeljebb 5 napot dolgozhat és egy hónapon belül a ledolgozott napok száma ne haladja meg a 15 napot, valamint egy évre vonatkozóan legfeljebb 90 napot. Ez természetesen egy munkaadóra vonatkozik, tehát amennyiben több helyen is vállal valaki alkalmi munkát, az átlépheti ezt. Az utóbbi esetben arra kell vigyázni, hogy az alkalmi munkák napjai ne essenek egybe két vagy több munkaadónál. Tehát, annak ellenére, hogy egy évben 90 napot dolgozhat valaki alkalmi munkásként, nem jelent gondot az sem, ha a teljes évet betölti, ha több munkaadónál teszi azt meg.

About admin

Check Also

Iskola és munka egyidejűleg? Lehetséges lenne?

A világ tele van lehetőségekkel! Szerencsére olyan korban élünk, ahol kellő affinitás és elszántság fejében ...

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás