Home / Egészség / Népi gyógymódok a nagymamáink ajánlásával

Népi gyógymódok a nagymamáink ajánlásával

népi gyógymódok
Népi gyógymódok

A régmúlt idők emberei, ha megbetegedtek, a természet erőit hívták segítségül. Nem kell semmilyen bűbájos dologra gondolni, hiszen a szóban forgó erő nem más, mint a gyógynövények az egészségre gyakorolt fantasztikus hatása. Bizony, elég csak visszagondolni a nagymamáink hétköznapjaira: ha akkoriban valakit krónikus fejfájás „sújtott”, esetleg áldozatául esett a télen oly gyakori megfázásnak, a betegek nem a patikába szaladtak, sokkal inkább gyógyító hatású készítményeket alkalmaztak, aminek a legelterjedtebb műfaja a tea főzés volt. Szerencsére manapság a gyógynövényekbe vetett hit újra a reneszánszát éli, mint ahogy a különféle természetes készítmények is nagyon népszerűek a modern gondolkodású emberek körében. Szögezzük le!

Természetesen a súlyos betegségek esetén muszáj kémiai úton előállított orvosságokkal élni, viszont ez nem jelenti azt automatikusan, hogy ne élhetnénk a természet ajándékaival is, hiszen azok immunrendszer erősítő befolyás közismert –és a modern gyógyászat szakemberei által is elismert. Abban az esetben tehát, ha szeretnénk valamilyen enyhébb betegségből kilábalni, nem feltétlenül muszáj a mesterségesen előállított tablettákat és pirulákat –egyiket a másik után- elfogyasztani, inkább igyunk gyógyteát! Már csak az a kérdés, hogy milyet? Télen a megfázás az egyik leggyakoribb egészségügyi probléma, aminek sajnos szerves velejárója a torokgyulladás. Ha azt tapasztaljuk, kapar, fáj a torkunk, okos gondolat lehet készíteni egy finom kakukkfű teát mézzel megbolondítva. Már az első kortyok után érezhetjük, a nyelés nem olyan fájdalmas, mint azelőtt, ám a gyulladás teljes megszűnéséig sem kell sokat várni, ha naponta ledöntünk egy-két bögrével az említett teából. A torokfájdalomra egyébként a fokhagyma is nagyon jó.

Öt-hat darab cikket megtörve keverjük a kapott pépet néhány kanál mézzel össze: bár a végeredmény nem annyira finom, mint a korábban említett kakukkfüves tea, a hatásában garantáltan nem marad el attól. A nehéz ételek fogyasztása után könnyen lehet, hogy kellemetlen gyomorfájdalmakat, illetve haspuffadást tapasztalunk, ám a finom mentatea villámgyorsan enyhülést hozhat a bajainkra. A fodormenta görcsoldó hatásáról híres, így kiveszi a részét az emésztőrendszer helyes működésének a segítésében. Azoknak a személyeknek, akik a munkájukból – vagy a hobbijukból – kifolyólag sokat használják a szemüket, például a számítógép monitorját bámulva, a roppant fájdalmas szemgyulladás is hamarosan kopogtat majd az ajtójukon.

A népi gyógymódok viszont erre is remek segítségül szolgálnak! A szemfájdalom esetén vágjunk fel egy nyers krumplit, és rakjuk az így nyert karikákat a szemeinkre! A hatás garantáltan nem marad el, mi pedig boldogan tapasztalhatjuk, hogy nincs szükség semmilyen drága szemcseppre. Apropó, munka! A modern élet szerves velejárója a folyamatos rohanás, a véget nem érő munkaügyi teendők ellátása – és a stressz. A bodzából készített forró ital remekül oldja a feszültséget, enyhíti a stresszel együtt járó fejfájást, és kiválóan megnyugtatja azt, aki bizalmat szavaz egy bögre finom bodzateának. Végül, de nem utolsó sorban, beszéljünk egy kicsit az egyik legkínzóbb fájdalommal, amit csak tapasztalhatunk: a fogfájásról. A népi gyógymódok szerint, ha éjszaka arra ébredünk, elviselhetetlenül kínoz a fogfájás, készítsünk azonnal borogatást őrölt kömény és vörösbor keverékével. Amint az látjuk, a nép gyógymódok ma is hatékonyan csillapítják a fájdalmainkat- csakúgy, mint tették azt több száz, sőt, több ezer évvel ezelőtt is.

About admin

Check Also

Segítség, bajban vagyok! – tanácsok depresszió ellen

Közismert tény, hogy az időjárás nagy hatással van a kedélyállapotunkra. Olyannyira igaz ez a kijelentés, ...

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás