Legyünk bármilyen különbözőek is, a célunk egy: a boldogság, vagyis a lelki harmónia megtalálása. Ezt az életcélt mindenki máshogy kívánja megvalósítani, ám az vitathatatlan, hogy a jóga remek módja a harmónia és a lelki béke megtalálásának. Abban az esetben, ha már egy ideje szívesen játszadozik el a jógával gondolatban, előjött a perc a cselekvésre is! Persze a kezdő jógázók nehéz helyzetben vannak, hiszen nem is tudják pontosan, mi vár rájuk, illetve a tekintetben is tanácstalanok, hogy a szóban forgó több ezer éves kínai művészet mely fajtáját válasszák.
Mi összeszedtünk néhány érdekes és izgalmas jóga fajtát, így kezdőként kicsit több információval vághat bele a belső harmónia keresésébe. Nos, a Bikram jóga kétségtelenül az egyik legizgalmasabb jógafajta, már csak azért is, mert roppant mód megosztja az embereket. Elöljáróba tudnunk kell, hogy a Bikramot 40 Celsius fokra felfűtött szobában űzik a jelentkezők – és ez az a tényező, ami a legtöbb vitát generálja, hiszen vannak, akik egyenesen öngyilkosságnak, de minimum károsnak ítélik meg ezen környezeti viszonyokat. Megint mások azt állítják, a meleg segít a hatékony méregtelenítésben, kellemesen ellazít, így könnyebben sajátíthatjuk el a jóga alapjait.
Az igazságot mindenki döntse el magának, persze, csak miután kipróbálta a Bikramot. Azoknak a személyeknek, akiket érdekel a jóga, de még az életben nem próbálták ki ezt a mozgásformát, a Hatha jóga a legideálisabb megoldás. A kezdők jógájának nevezett gyakorlatsor lehet, hogy nem fog azonnal istennő-alakot kölcsönözni nekünk, de kétségtelenül kiváló kaput nyit a megerőltetőbb, ám hatékonyabb jógafajtákra. Abban az esetben, ha nagyobb kihívásra vágyunk, és mindenképpen a fizikai teljesítményünk fokozása a cél, a Power jógát imádni fogjuk. A saját testsúlyunkkal való edzés igazán embert próbáló feladat, de ha egyszer begyakoroltuk, semmi sem állhat az utunkba. Míg a Power jóga mozdulatsorai a fizikai valót ragadják meg, a Nidra jóga ezzel ellentétben a mély meditáció irányába terelgeti a követőit.
A Nidra módszerrel közelebb kerülhetünk saját magunkhoz, megtalálva az igazi lelki békét. Az edzés tulajdonképpen néhány kezdetleges, egyszerűbb mozdulatokkal kezdődik, és meditációval folytatódik, illetve ér végét. Ez a jóga azoknak nyújt ideális választást, akiknek roppant stresszes az élete, illetve problémáik vannak az alvással. Végül, de nem utolsó sorban, az Astanga jógáról is érdemes beszélni, hiszen a szóban forgó edzés valódi energiabombává avanzsál minket. A tapasztalt személyek azt javasolják, csak az vágja bele az Astangába a fejszéjét, aki már kipróbálta és űzte egy darabig a Hatha jógát, hiszen ez a dinamikus, kissé megerőltető edzés a Hathára épít.