Külföldi szakemberek kimutatták, hogy azok az emberek, akik hagyományos értelemben vett családban élnek, sokkal ellenállóbbak a krónikus betegségekkel szemben. A kutatás eredményeiből kiindulva a kovácsfalvi önkormányzat nagyszabású projektet indított el “A család szerepe a társadalomban” címen.
Az önkormányzat és a helyi tejgyár összefogásából egy érdekes projekt született. A Boci család néven közkedveltté vált játék lényege az volt, hogy az iskolatej dobozán szereplő bocikból egy családnyit, vagyis legalább négy darabot kellett összegyűjteni. Ezeket, a tejgyár egy-egy bocis hűtőmágnesre váltotta be.
“A nevelést legjobb már gyerekkorban elkezdeni. Ilyenkor játszva tanulhatnak meg olyan fontos dolgokat is, mint például azt, hogy mi a család szerepe a társadalomban. Egy gyereknek éreznie kell, hogy a mai társadalomban a család lehet az egyetlen biztonságot nyújtó “intézmény”- mondta el Kovács Dénes, alpolgármester.