Hozhatja úgy a sors, hogy idehaza nem találjuk meg a számításainkat, és úgy döntünk, megpróbáljuk, milyen az élet és a munkavállalás külföldön. Manapság nem ritka eset, ha valaki szedi a sátorfáját, és nekivág az ismeretlennek némi többletkereset és jobb életszínvonal reményében. Olyanok is akadnak szép számmal, akiket a tanulás, a más kultúrák megismerése és az utazás vonz a színvonalasnak vélt külföldi ország irányába.
Egyesek azt állítják, néhány kinn töltött év és az előre megjelölt álommegtakarítás elérése után újra itthon folytatják az életet- és aztán olyannyira kinn ragadnak, hogy egy nap azt veszik észre, már azon a bizonyos ország nyelvén gondolkodnak és álmodnak, ahová sok-sok évvel ezelőtt, vendégként érkeztek. De ennek a szituációnak az ellenkezője is könnyűszerrel megtörténhet: úgy érezhetjük, kicsi már az anyaország, több pénzre, jobb munkahelyre vágyunk, sőt, odakinn építenénk fel az új egzisztenciát. Aztán telnek a hónapok, és valami tompán fájó szomorúság hazahúzza a szívünket. Természetesen jelen esetben a honvágyról van szó, amit akarunk, nem akarunk, könyörtelenül jelentkezik, és azon kapjuk magunkat, hogy a buszból kitekintve mindenütt otthonról ismerős arcokat vélünk felfedezni az ismeretlen, személytelen tömegben.
Talán soha nem is gondoltuk volna magunkról, hogy ennyire fog hiányozni a hazai levegő, az otthon melege, a szomszéd köszöntése, a szülői ház mindig nyitva álló ajtaja. Merészebb álmainkban sem reméltük, hogy egyszer hazahúz az a bizonyos szentimentalitás, hiszen a kezdetben tapasztalt kultúr-sokk, az ezeregy fantasztikus újdonság, a jól fizető munka, a lehetőségek ígérete annyira elvakított minket, hogy úgy érezhettük, megérkeztünk a tejjel-mézzel folyó Kánaánba, egy olyan helyre, ahol végre végérvényesen sátort bonthatunk, családot alapíthatunk, karriert építhetünk.
Azt, hogy annak van-e igaza, aki marad, vagy annak, aki mégis hazamegy, nem lehet eldönteni a szituáció komplexitása miatt. Tény és való, hogy a tőlünk nyugatra lévő országok kecsegtető fizetése simán kenterbe veri a hazai viszonylatban vett átlagbért. Igen ám, hangzódjon bármilyen sablonosan is, de a pénz nem minden. Az igazság az, hogy a külföldi munka, bár roppant jól fizet, rengeteg lemondással jár, ami talán az idő múlásával már elfeledteti velünk a nagyobb fizetés miatt érzett egykori örömünket. Fogadjon el egy jó tanácsot! Abban az esetben, ha már egy ideje úgy érzi, nincs maradása, valóban nincs más hátra, mint elővenni és leporolni a bőröndöt, és elindulni oda, amit úgy hívunk: haza.
