November 15-én – vasárnap – kerül megrendezésre az Egy Csepp Világnap Alapítvány szervezésében készülő jubileumi programsorozat, amely a egészségmegőrzés jegyében zajlik majd. A SYMA Csarnokban tartandó esemény ingyenes lesz mindenki számára, ráadásul a szervezők gazdag programokkal várják mind a gyermekeket, mind pedig a felnőtteket.
A vidám kikapcsolódást pedig olyan sztárfellépők garantálják majd, mint Zséda, Kocsis Tibó, Csonka Andás, Katus Attila, Vadon Jani, a Barátok közt szereplői vagy éppen a Quantum XXL. Az eseményt országunk neves műsorvezető vezénylik majd, úgy mint Erős Antónia, Szellő István, Barabás Évi, Szellő István, Vadon Jani, Rákóczi Feri illetve Csonka András. Eközben pedig a gyermekek számos foglalkozáson és szórakoztató programok vehetnek részt. Lesz ugrálóvár, arcfestés és sok más egyéb színes program.
A felnőttek számára egész nap ingyenes egészségügyi szűrésekre lesz lehetőség. A rendezvény alkalmával lehetőség lesz megkóstolni az ország Cukormentes Tortája verseny győztesének Barackos buboréktortáját, az EgészségPiacon pedig számos kiállító várja majd egészséges finomságokkal a látogatókat. Az idén is bárki csatlakozhat az Erős Antónia által vezetett Diabétesz Sétához, melynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a diabétesz rendszeres mozgással megelőzhető. Az Egy Csepp Alapítvány eltökélt célja, hogy minél több emberrel ismertesse meg a cukorbetegség veszélyeit és minél többeket buzdítson arra, hogy tegyenek a betegség kialakulása ellen.