Home / Család / A külföldi munka előnyei és hátrányai

A külföldi munka előnyei és hátrányai

család
Család

Kevés olyan tiszta és szép dolog van ezen a világon, mint amikor két szerelmes szív eldönti, ezentúl az együvé tartozás zászlaja alatt kívánnak részesülni az élet nyújtotta boldog és kevésbé boldog pillanatokból. A házasság után a kezdetben kéttagú család szívrepesve, izgalommal várja azt a kicsi kis embert, aki ezentúl kitölti a napjuk és az előttük álló évek jelentős részét. Igenám, viszont az egymással töltött minőségi idő mellett a család boldogsága az anyagi jóléten is múlik, amit, lássuk be, a gyerekvállalás elején egy fizetésből kell megoldani.

Sajnos sok esetben, a későbbiekben is gondot okoznak a számlák, az ifjú csemete iskoláztatása és öltöztetése, illetve maga az élet, minden járulékos költségével együtt. Ebben az esetben a család rettentő nehéz döntés előtt áll: igyekeznek megélni és boldogulni a hazai keresetből vagy külföldön próbálnak szerencsét, hiszen a nyugati országokban elvégzett munkabér a többszöröse az itthoninak. A legáltalánosabb jelenség, hogy csak egy személy, általában a családfő az, aki külföldön kényszerül dolgozni, hiszen mindenkinek feladni és hátrahagyni azt az egzisztenciát, amit már közösen megteremtettek, roppant nehéz, sőt, talán felesleges is.

A gyerekek kezdetben még élvezik a messziről hazalátogató édesapjuk ezeregy ajándékát, az érdekes és ritka holmikat, amikkel aztán lehet vagánykodni az osztálytársak előtt, emellett pedig a számlák sem okoznak több gondot, sőt, az áhított, álomszerű nyaralás is egyre jobban realizálódik. Bizony, a külföldi munkát jól megfizetik, viszont ennek a csodásnak tűnő bérezésnek is meg van az ára, amit már idehaza, évek múltán kell megfizetni. Olyan költségről van szó, amely hosszútávon rendkívül fájdalmas és sohasem térül meg- az elvesztegetett idő.

A külföldön dolgozó családtag, jelen példánknál maradva az apa, kívül reked a család ügyes-bajos dolgain. Kimarad a jó és a rossz pillanatokból, a jelentőségteljes helyzetekből, a nagy kudarcokból, az első megtett lépésekből és kiejtett szavakból. Vendégként látogat haza, és nem érti, mi az a tompa, csendes fájdalom, ami a család gördülékeny mindennapjait, jól beolajozott működését látván tölti el a lelkét. Az otthon maradt személyek, anya és a srácok megtanultak a családfő nélkül funkcionálni, méghozzá kitűnően, ami viszont elképzelhetetlen lenne a kint megkeresett pénz nélkül. Így alakul ki az a sajnálatos ördögi kör, amiből csak nagyon nehéz kilépni, ha ki lehet egyáltalán, hiszen minden egyes eltelt hónap, minden egyes hazalátogatás után a család azt érezheti, kezdenek kilábalni az anyagi csődből. A kérdés már csak az, milyen áron.

About admin

Check Also

család

A család fontossága

A mindennapjainkban nagyon fontos szerepet tölt be az a közösségi forma, ami rokonokból tevődik össze. ...

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás